Yorkikról

A Menüsor lejebb van.

Kicsi a yorki de mégis igazi terrier!

Bátor és rettenthetetlen Élénk és éber egyszóval hiába az egyik legkisebb kutya fajta mégis hamisíthatatlan terrier!

Eredet: Nagy-Britannia!

YORKSHIRE TERRIER STANDARD

Általános megjelenés: Hosszúszőrű kutya, szőre sima és egyenletesen omlik le mindkét oldalon, az orrtól a farokig választék húzódik. Nagyon kompakt és kecses, egyenes tartású, fontosságot sugárzó. Kötvonalai erős és arányos testet engednek láttatni.

Karakter: Eleven és intelligens törpe terrier.

Jellem: Élénk, kiegyensúlyozott.

Fej és koponya: Meglehetősen kicsi és lapos, a koponya sem nem beesett, sem nem lekerekített. A fang nem túl hosszú, az orr fekete.

Szemek: Közepesen nagyok, sötétek, ragyogóak, éber, intelligens tekintettel, és úgy helyezkednek el, hogy egyenesen előre pillantanak. Nem kidülledők. A szemhélyak széle sötét.

Fülek: Kicsik, V-alakúak, a kutya egyenesen tartja őket. Egymástól nem túl messze tűzöttek, rövid, telt cser színű szőrzettel borítottak.

Fang/harapás: Szabályos, rendezett ollós harapás, a felső metszőfogak sora hézag nélkül nyúlik az alsó metszőfogak sorára, és a fogak az állkapocsban függőlegesen állnak.

Nyak: Jó hosszúságú.

Elülső rész: Jól elhelyezkedő lapockák, egyenes végtagok, melyeket dús, telt aranyszínű szőrzet borít, miközben a szőrszálak vége valamivel világosabb árnyalatú, mint a szőr töve. A cser jegy nem nyúlhat a könyöknél magasabbra.

Test: Kompakt, mérsékelten ívelt bordákkal, jó ágyékkal, egyenes, feszes háttal.

Hátsó rész: Hátulról nézve a végtagok teljesen egyenesek, a térdizület mérsékelten szögelt. A végtagok dús, telt aranyszínű szőrzet borítja, miközben a szőrszálak vége valamivel világosabb árnyalatú, mint a szőr töve. A cser jegy nem nyúlhat a könyöknél magasabbra.

Mancsok: Kerekek, fekete körmökkel.

Mozgás: Szabad, elől és hátul is párhuzamos mozgás, megtartva az egyenes felső vonalat.

Farok: Általában közepes hosszúságúra kupírozzák, dús szőrzet borítja, mely sötétebb kék, mint a test szőrzetének a színe, különösen a farok tőnél. Valamivel a hátvonal felett hordott.

Szőrzet: A test szőrzete közepes hosszúságú, teljesen egyenes /nem hullámos/, fényes, finom, selymes szerkezetű, nem gyapjas. A fejen és a fangon lévő szőrzet hosszú, telt arany.cser színű, miközben ez a szín intenzívebb oldalt a fejen, a fültőnél és a fangon, ahol különösen hosszúnak kell lennie. A cser jegy a fejen nem terjedhet ki a nyakra, nem lehet kormos, vagy sötétebb szőrszálakkal kevert.

Szín: Sötét acélkék /nem ezüst kék/ a nyakszirttől a faroktőig, semmiképpen sem fakó, bronz, vagy sötétebb szőrzettel kevert. A mellkason egy telt, világos cser jegy található. Minden cserszínű szőrszál sötétebb a tövénél, mint a közepén és a vége felé még világosabb.

Méret: Nem haladhatja meg a 3.1 kilogrammot.

Hibák: A felsorolt szempontoktól való minden eltérés hibának tekintendő, melynek értékelését az eltérés mértéke határozza meg.

Megjegyzés: A kanoknál két normál méretű herénak kell lennie a herezacskóban.

A Yorkshire terrier kialakulása:

Kicsi a yorki, de... mégis igazi terrier! Bátor és rettenthetetlen, élénk és éber, egyszóval hiába az egyik legkisebb kutyafajta, mégis hamisítatlan terrier. A csodálatos szőrzetben felvonuló, mai kiállítási kutyákat elnézve talán nehezen hihető, de a yorkshire terrier valaha munkakutyaként szolgálta gazdáit, s nem az előkelő nemesi szalonok, hanem a szegény munkáscsaládok kedvence volt. E kiskutya korabeli társadalmi helyzetét számtalan tény indokolja. Először is, az úgynevezett nagytestű sport- illetve vadászkutyák tartása kizárólag a felső rétegek kiváltsága volt. Már a XI. században szigorú törvény szabályozta a vadászat és a kutyatartás rendjét. A földműveseknek, jobbágyoknak nemcsak a vadászatot tiltották meg, de nem tarthattak hét inchnél (kb. 18 cm) nagyobb kutyát sem. A vadőrök ezt egyszerűen egy hét inch átmérőjű karika segítségével ellenőrizték: amelyik kutya nem fért át rajta, azt elkobozták. De függetlenül a szigorú törvényektől, a szegény munkáscsaládok puszta anyagi helyzetük miatt sem tudtak volna nagyobb testű kutyákat eltartani. Azt sem engedhették meg maguknak, hogy csak kedvencként, hasznot nem hozó jószágként tartsanak kutyákat, így a tetszetős, vidám külsőnek munkára kész, dolgozni képes belsőt kellet takarnia. A yorkshire terriernek több feladata is volt. A vadászati tilalom ellenére azért olykor-olykor került némi apróvad a szegények asztalára is, és ezt kicsi, de bátor kutyáiknak köszönhették. Emellett városban, vidéken egyaránt nagy volt a rágcsálóveszély, hiszen akkoriban természetesen még nem volt rendszeres, szervezett hulladékelszállítás, így a kiskutyák gondoskodtak a kártékony egerek és patkányok elpusztításáról. A malmokban, kikötőkben, raktárakban végzett munkájuknak köszönhetően egy időben "waterside" azaz vízparti terriernek hívták e hosszúszőrő, éber kutyákat, akik nemcsak a rágcsálókat irtották, de az idegeneket, tolvajokat is jelezték gazdáiknak, sőt tűzvész esetén is hasznos jelzőkutyának bizonyultak.

Kiváló éberségüknek, hallásuknak és szaglásuknak köszönhetően a bányákban sok-sok ember életét mentették meg azáltal, hogy jelezték a sújtóléget: az életveszélyes mérgező és robbanó gázkeverék első jeleit izgatottan, hangos ugatással adták tudtul. Kis méretüknek köszönhetően akár egy tarisznyában is elfértek, s jól viselték a hűvös, sötét, huzatos bányák klímáját. A yorkshire terriernek mindig is kifejezetten hosszú szőre volt, de a mainál valamivel durvább tapintású, az időjárás viszontagságainak jól ellenálló. XIX. században kezdődő célirányos tenyésztés is még elsősorban a szegényebb rétegekhez köthető. Sok munkás számára ez nem csak hobbi volt, hanem keresetkiegészítés is. Megkezdték az egyre kisebb egyedek kitenyésztését, céltudatos módszerekkel, szigorú szelekcióval. Az egyik korabeli sztár, az 1865-ben született Huddersfield Ben is egy pontosan megtervezett rokontenyésztés eredménye. Ben egy baleset miatt hatéves korában halt meg, de rövid élete során több mint 70 kiállítást nyert, s "munkavonalon", vagyis az akkoriban nagyon népszerű patkányfogó-versenyeken is nagyon eredményesen szerepelt. A verseny lényege az volt, hogy egy bekerített területen elengedett patkányok közül, adott idő alatt, a kutya minél többet elfogjon és megöljön. Ez a korabeli "sport" kiváló szelekciót nyújtott a kutyák temperamentuma és erős felépítése szempontjából, ugyanis egy megvadult patkány igen veszélyes ellenfél lehet, súlyos sérüléseket okozva a gyakorlatlan vagy alkalmatlan terriernek. Az angol Kennel Klub hivatalosan, önálló fajtaként, 1886-ban fogadta el a yorkshire terriert. Az Egyesült Államokba 1880-ban érkeztek az első példányok, kezdetben nem sok sikerrel, de 1895-től Nagy-Britanniában és az USA-ban is kitört a yorkie-láz, hatalmas összegekért keltek el a legszebb egyedek. Ős küllemének, vidám megjelenésének köszönhetően az arisztokrácia is felfigyelt a yorkshire terrierre. Valószínűleg birtokszemlék, kikocsizások során fedezték fel a nemesek az apró, fürge, kicsi kutyákra. Valamelyik család, uruk kedvébe járva, egy kölyköt ajándékozott a grófnak, aki kutyáját mindenhova magával vitte, ily módon is népszerűsítve a yorkie-t. Korabeli dokumentumok szerint Lillie Langtry (1853?1929) színésznő is sokat tett a fajta ismertté válásáért. A hölgy lelkes yorkie rajongó volt, és az egyik darabban, ahol főszerepet játszott, elérte, hogy kutyusa is szerepelhessen. A kis terrier hatalmas sikert aratott, mikor ugatásával előzte a darabban szereplő rosszakarót. Nem telt el sok idő, és a yorkshire terrier a szalonok kedvencévé vált. A hölgyek mindenhova magukkal vitték kutyáikat, még kocsikázni is, ilyenkor selyem párnácskára ültették őket. Hamar felfedezték azt is, milyen jól áll a masni kutyájuknak, hideg időben pedig kabátkát, finom bőrcipőt húztak kedvencükre.

Szerencsére a fajta viszonylag zökkenőmentesen viselte az ember oozta megpróbáltatásokat. Bár patkányfogásra vagy sújtólég-jelzésre ma már nincs szükség, a yorkshire terrierek többsége megőrizte ősei temperamentumát. A kiállításokon szoborként pózoló sztárok senkit ne tévesszenek meg: a türelmes magatartás hosszú tréning eredménye, és sokszorkifejezetten élénk, rettenthetetlen belsőt takar. A hazai kiállítások egyik sokszoros győztese kiváló példája az igazi yorkie-nak: a ringben fajtársai között jólnevelten, türelmesen viselkedik, de a díszkörben gyakran előfordul, hogy a nagyobb kutyákat félelmet nem ismerve megugatja, és ha gazdája engedné, nem törődve a jelentős méretkülönbséggel, még a bullterriernek is nekimenne. Tehát a yorkie egyáltalán nem kocsonyaként remegő öleb, hanem igazi terrier! Mivel a kiállításokon nincs mód a megfelelő idegrendszer ellenőrzésére, a tenyésztők felelőssége, hogy ne csak a külső, hanem a belső tulajdonságokat is figyelembe vegyék. A yorkshire terrier méreténél fogva kiváló városi kutya, a legkisebb lakásban is jól érzi magát, bárhová magunkkal vihetjük, még egy táskában is elfér. Kiváló jelzőkutya, éber, élénk, ezért érdemes már fiatalon megtanítani a "csend!" vagy "hallgass!" parancs teljesítésére. Nemcsak mozgásigénye, de tanulásvágya is nagy, így rendszeres mozgatást, foglalkozást igényel, például részt vehetünk vele agility-edzéseken, ami a kutya mozgásigényét és szellemi szükségletét egyaránt kielégíti. Bár mérete kicsi, nem csupán szobakutya, kiválóan érzi magát a szabadban, kertben vagy éppen az erdőben kirándulva gazdájával. A mai yorkshire terrier 6-8 kilogrammos elődeihez képest jóval kisebb, a standard 3,1 kilogrammban maximálja az egyedek súlyát. Érdekesség, hogy Németországban a 2 kilogrammnál kisebb példányokat tilos továbbtenyészteni; ez is mutatja, hogy a lelkiismeretes tenyésztők "nagyon helyesen" egyáltalán nem a "minél kisebb, annál jobb" elvét követik. A súly mellett a fajta nagyon fontos jellemzője a szőrzet színe és minősége. Tévedések elkerülése végett, a nyakszirtcsonttól a faroktőig terjedő rész sötét acélkék színű, és nem fekete vagy ezüstkék! Nem vegyülhet bele szürkéssárga vagy bronzszínű szőr sem. Nemcsak napjainkban, de már a múlt században is fontos kritérium volt a megfelelő szőrszín. 1893-ban például hiába volt Mrs. Fowler szukájának a leghosszabb szőre, nem nyert, mert színe túlságosan sötét volt.A testszőr teljesen egyenes, nem hullámos, fényes, finom, selymes szerkezetű. A választék az orrtól a háton keresztül a farok végéig ér. A fejen és a fangon lévő hosszú, lelógó szőr telt arany-sárgásbarna színű. Oldalt a fejen, a fültövön és a fangon intenzívebb; itt különösen hosszúnak kell lennie. A fejen lévő sárgásbarna szín nem terjedhet ki a tarkóra, nem lehet kormos, és nem vegyülhet bele sötétebb szőr.yorkshire terrier kiállításokon látható, impozáns, hosszú szőre komoly munka eredménye. Elengedhetetlen feltétele az ilyen hosszú, minőségi szőrzetnek az ún. felcsavarás, becsomagolás, csak így érhető el a földig érő szakáll, bajusz és kabát. Laikusok gyakran állatkínzásnak titulálják ezt a "szerintük" megerőltető tortúrát. Holott ha fiatal korától hozzászoktatjuk kutyánkat ehhez az ápoláshoz, és csavarás közben nem húzzuk meg a szőrét, a kis "csomagocskák" egyáltalán nem zavarják a kutyát. E célra selyempapír-darabokat kell használni, természetesen a speciálisan erre gyártott a legjobb. A csomagolást gyakran kell ismételni, mindig más-más tincset egybefogva. A fajtával foglalkozó szakkönyvek számtalan ábrával és leírással segítik a yorkie tulajdonosokat, de kutyánk tenyésztőjétől is kérhetünk segítséget a felkészítést illetően. A kiállításon nem szereplő kutyák szőrzetét is rendszeresen ápolni kell. A szőrzet végétől kezdve fésüljük ki az összegubancolódott tincseket, majd keféljük át a szőrt. Kedvencek, kiállítási karrierüket befejezett kutyák esetén a szőrt tetszés szerint egészen rövidre is levághatjuk. Egy biztos: akár rövid, akár földig érő a yorkie szőre, mindig vidám és kedves társa lesz gazdájának.